A természetgyógyászat a természet megfigyelésén alapuló, a természetes gyógymódoknak az alkalmazása. Ezek számos tapasztalat útján szerzett helyes élettani és biológiai ismeretekre épülnek. Gyógyfüves, gyógyteás, varázslásmentes kezelések sorolhatók ide, mint például gyógyfürdők, fizikoterápia, gyógytorna, gyógymasszázs, csontkovácsolás stb. Ezek ősrégi módszerek.
A természetgyógyászat az emberiség történelmével egyidős. Minden korban kialakult a gyógyítás kultúrája, az a kultúra tapasztalati alapokon nyugszik, amit empirikus tudománynak nevezünk.
Az európai természetgyógyászat egészen az ókori görög kultúrába nyúlik vissza. Legfontosabb személyisége Hippokratész akit mind a modern medicina mind a természetgyógyászat elődjének tekint. nem véletlen hogy mindkét ágazat gyógyítói Hippokratész esküjét teszi le, akinek egyik fő elve a „Nil nocere!” a Ne árts! Vagyis ha már nem tudsz segíteni, legalább ne árts a betegnek.
Természetes módszereket, eszközöket, anyagokat, energiákat használ: vagyis nem szintetikus gyógyszereket, nem mechanikai úton előállított sugarakat vagy technikai eszközöket.
Holisztikus szemléletű, ami azt jelenti, hogy az embert nem egy szerves gépezetnek tekinti, ahol, ha valamely alkatrész elromlott, azt megjavítja, hanem az embert teljes egészében tekinti: test–lélek–szellem szintjén és a megbomlott egyensúlyt, harmóniát igyekszik visszaállítani.
Szelíd természetű, vagyis az állapotfelmérés, kezelés nem fájdalmas, nem vagy alig rendelkezik mellékhatással, többnyire finomabb áthangoló, életmódváltó terápiák.
Preventív, vagyis a megelőzésre nagy hangsúlyt fektet, a természetgyógyász maga is példamutatóan él, és erre próbálja meg rávenni a betegeit is.
Individuális, azaz személyre szabott, ritkán használ terápiás sémákat.
Az öngyógyító mechanizmusokat aktiválja, ez azt jelenti, hogy a szervezet ellenálló erőit és öngyógyító képességét mozgósítja.
Mikrorendszereket alkalmaz. A mikrorendszer a szervezet egészének holografikus leképeződése egy adott területen. Ezek a mikrorendszerek alkalmasak állapotfelmérésre és az esetek többségében az állapot javítására.
A gyógyító–beteg viszony partneri, vagyis a tudományos orvoslásban szokásos alá-fölérendeltségi viszonyhoz képest a beteg együttműködik a gyógyítóval, felelősséget vállal, aktív részese és nem passzív elszenvedője a terápiának.
Természetgyógyászati szakirányok
– Hagyományos Kínai Gyógyászat (HKO)
– Ajurvédikus gyógyászat
– Fitoterápia
– Alternatív mozgás–masszázs terápia
– Életmód–tanácsadás és terápia
– Füladdiktológia
– Akupunktúra
– Reflexzóna terápia
– Kineziológia
– Homeopátia
